Éktelen haragra gerjedt az akkori fideszes váci polgármester mikor értesült az emberek törekvéséről. Ma már a nevére sem emlékszem. Úgy érezte a város presztizse csorbul azzal, hogy egy nagyközséggel kívánnak frigyre lépni Vác-déli lakosok. Szinte házról-házra járta a családokat és ígért utat, közvilágítást és minden szépet és jót. Ez nemigen hatotta meg az embereket, hiszen ígérgetéssel ebben az országban már tele van a padlás. De abban az időpontban akarta a kormány bevezetni a luxusadót az 100 m2 feletti ingatlanokra. Az ingatlanos portálokon értékbecslő programok jelentek meg. Csak be kellett ütni az irányítószámot és néhány egyéb adatot és kidobta a becsült értékét a háznak. A volt fideszes polgármester azzal az érvvel tudta maradásra bírni Vác-dél lakóit, hogy az értékbecslő program ugyanarra a házra kevesebb értéket mutatott akkor, ha Sződliget irányítószámát ütötte be, mint amikor váci irányítószámmal töltötték ki az adatkérő űrlapot. Ennek hatására a lakók többsége úgy gondolta, hogy eláll a helyi népszavazástól, hiszen szeretné azt, hogy értéktelenebb legyen a háza.
A volt kolléga engem tett felelőssé a történtekért és büntetett. Ettől a naptól kezdve nem fogadta a köszönésemet és amikor kézfogásra nyújtottam a kezemet látványosan elfordult. Ezt nagyobb társaság előtt – különböző társulási üléseken – is megtette. Engem nem zavart különösebben. Továbbra is minden alkalommal fennhangon köszöntem és nyújtottam a kezem. Mondom, ma már a nevére sem emlékszem, de a sztori az megmaradt. Nagyot változott azóta a helyzet. Vác-dél lakói a mostani önkormányzati vezetéssel összefogva, közös költségviseléssel szeretnének aszfaltos utat építeni és már igen előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások.
Hogy miért volt ez a hosszú bevezetés? Nos, a Portfolió online gazdasági újság felmérte, hogy egy átlagos budapesti lakás árából (34,7 millió forint) lehet-e családi otthont venni az északi agglomerációban.
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20210321/budapestrol-az-agglomeracioba-koltoznel-itt-egy-az-egyben-becserelheted-a-fovarosi-lakasodat-egy-csaladi-hazra-474922
A számok alapján Sződligeten az ingatlanok becsült átlagára 35,2 millió forint. Tehát nálunk nem tudnak ingatlant vásárolni egy eladott átlagos bp-i lakás árából.
A számok más érdekességet is megmutattak. A váci járásban településünkön, Sződligeten a legmagasabbak az árak, messze megelőzve a többi települést. Vácon ugyanez az érték pl. 25,2 M forint.
Sőt, alig valamivel olcsóbb egy átlagos sződligeti ingatlan, mint Dunakeszin (36,3 M), vagy a szomszédos Gödön (37,9 M).
Mi – sződligeti lakosok – mindannyian sokat tettünk az elmúlt évtizedben azért, hogy Sződliget ennyire (még a piac által is) megbecsült település legyen. És talán egy kicsit az én érdemem is. A kiegyensúlyozott gazdálkodás megteremtett az alapját a folyamatos, látványos fejlesztéseknek, amit visszaigazolt az ingatlanpiac is.
Amennyiben 2022-ben sikerül a választás – és az egész régiót képviselhetem a parlamentben – legfontosabb célom az lesz, hogy amit sikerült Sződligettel elérni egy évtized alatt, az történjen az összes településsel Váctól Szobon át Őrbottyánig. Mindenhol legyen sokkal jobb az emberek életminősége és ezt igazolja vissza az ingatlanpiac is úgy, hogy nőjön legalább a duplájára az ingatlanuk értéke.