Apolgimegmondja

Apolgimegmondja

Hogyan állunk a bölcsődével?

Apolgimegmondja

Hogyan állunk a bölcsődével?

Hogyan állunk a bölcsődével?

Sződliget lakossága folyamatosan növekszik. Jellemzően kisgyermekes családok költöznek Sződligetre, általában Budapest északi részéről.

 

A képviselő-testület előre gondolkodott és 2018-ban beadtunk egy pályázatot bölcsődeépítésre. 2019 szeptemberében kaptuk meg az értesítést, hogy 380 millió forint támogatást nyertünk. Ehhez 20 millió önrészt kell hozzátennünk, így összesen 400 millióból épülhet a bölcsőde.

 

Ideiglenes megoldásnak nyitottunk egy minibölcsödét úgy, hogy helyiséget bérlünk a Kék Duna Idősek Otthonában. A jogszabályok szerint maximálisan 8 fő gyermek járhat egy minibölcsődébe, ez a létszám folyamatosan ki van maxolva, ezért előjegyzéses alapon vesszük fel ide a gyerekeket. A minibölcsőde nem önálló intézmény, az óvodához van rendelve. Ezért ebben az esetben az óvodavezető jár el. Az új bölcsőde önálló intézmény lesz, hiszen a jogszabályok szerint amíg az óvoda oktatási intézmény, addig egy bölcsőde szociális intézménynek számít.

 

A pályázat elnyerését követően megindult a közbeszerzési eljárás. A harmadik eljárás lett érvényes és eredményes, mert csak a harmadik eljárásra jött be olyan ajánlat, aki vállalta azt, hogy a rendelkezésre álló 400 millióból megépíti és berendezi a bölcsődét.

 

Jelenleg 90%-os a készültségi fok. A kivitelezési szerződés szerint december 31-ig kell átadni az építőknek a berendezett épületet. Ez minden bizonnyal sikerülni is fog.

 

Innen kezdődik az engedélyezési eljárás. Egyrészt az épület használatbavételi engedélyét kell megkérni, másrészt egy teljesen új intézményt kell felállítani. Munkaerőt toborozni, vezetőt, kisgyermekgondozót, dajkát, gondnokot stb. Szabályzatokat elkészíteni és ezeket a Magyar Államkincstárral elfogadtatni azért, hogy majd valamikor egy fél év múlva megkapjuk a finanszírozást. A bölcsődében csak melegítőkonyha lesz, az ételvásárlást és szállítást is meg kell szervezni. A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy bölcsis is ugyanazt az ebédet kapja, mint egy óvodás, vagy iskolás.

 

Nagy feladat ez, hiszen okosan és hatékonyan kell dolgozni. A nem opció, hogy felveszünk 30 embert, akinek a havi bére járulékokkal együtt 6.000.000Ft és ott malmoznak hónapokig. Nem olyan időket élünk, amikor kormányzati megszorítások mellett ilyen luxust vállalhatunk. Meg hát nincs is miből.

 

A jelen állás szerint nagy valószínűséggel november végére elkészül az épület és megtörténik a műszaki átadása és másnap megkezdjük az engedélyezési eljárást.

 

Sajnálom, de nem tudok és nem is szeretnék időpontot mondani a bölcsőde nyitás várható időpontjára, mert nem szeretnék úgy járni, ahogy polgármestertársam járt Őrbottyánban.

 

Az időpontokból látszik, hogy a legnagyobb jóindulattal és optimizmussal járt el. Augusztusban feladta az álláshirdetést, október 21-én az érdeklődő lakosság bejárhatta az új bölcsődét, ahol a dolgozók körbe vezették a vendégeket, de még nem voltak gyerekek, mert november 2-ig még nem kapták meg a működéshez szükséges engedélyeket az államigazgatási szervektől, sőt a nyitás konkrét időpontját sem tudta sajnos megmondani.

 

Erről szóló facebook  bejegyzések olvashatóak itt:

Annyival tudom bíztatni és megnyugtatni a bölcsődés helyre váró kisgyermekes szülőket, hogy minden új információról értesíteni fogom érdeklődőket. Temérdek a teendő, de mindent megteszünk azért, hogy a lehető leghamarabb megnyisson a Sződligeti Csöppliget Bölcsőde, de erre esélyt csak 2022-ben látok.