Ez már régen nem a mosoly országa. Röhej ami itt megy. És most az ígért Vásárhelyi írás:

Az Apokalipszis negyedik lovasa: a kormány

PUBLICISZTIKA – LXV. évfolyam, 51–52. szám, 2021. december 22.

„Láttam, és íme, egy fakó ló; és a rajta ülő neve Halál volt. És szorosan követte őt a hádesz.
És hatalmat kaptak, hogy öljenek… halálos csapással…” (Jelenések Könyve 6:8)

2021 augusztusában már nyilvánvaló volt, hogy viharsebesen érkezik a járvány negyedik hulláma. Szeptember elején az összes mértékadó, előrejelzéssel foglalkozó nemzetközi intézet és a Magyar Orvosi Kamara is jelezte, hogy amennyiben nem változik a helyzet Magyarországon, nem növekszik gyorsabban a beoltottak száma, és nem szigorítanak a védekezés szabályain, november végére a napi fertőzések száma elérheti a 12 ezret, és januárig újabb 6-7 ezer ember fog meghalni COVID-fertőzésben. Az ijesztő előjelek ellenére rendezte meg a kormány százezrek részvételével az augusztus 20-i tűzijátékot, az Eucharisztikus Kongresszust, a Vadászati Világkiállítást és az október 23-i Békemenetet. Pedig már szeptember elejétől tudható volt, hogy azokban az országokban, ahol tisztességesen tesztelnek, napról napra emelkedik az új megbetegedések, a kórházba kerülők száma, és napról napra több halálos áldozatot követel a járvány.

A magyar kormányt azonban láthatóan egyáltalán nem foglalkoztatták az egyre komorabbá váló tények. Miközben más országok egymás után vezették be a védekezéssel összefüggő szigorításokat, nálunk a kormány teljes gőzzel szervezte a saját nagyságát és dicsőítését szolgáló, méregdrága tömegrendezvényeket, és bagatellizálta a veszélyt. Nem mintha nem ismerte volna az ijesztő előrejelzéseket, ám hozott egy döntést, amelyet természetesen nem osztott meg a nyilvánossággal. Orbán Viktor és kormánya úgy döntött, inkább feláldoz még öt-hatezer életet a vírus oltárán, mint hogy újabb, népszerűtlen kötelező védekező intézkedéseket vezessen be. A mérleg egyik serpenyőjében az emberi életek, a másikban pedig a kormány népszerűsége és a 2022-es választási esélyek álltak, és a mérleg nyelve nyilvánvalóan a népszerűség felé billent. Az, hogy ma ismét naponta több mint kétszázan halnak meg COVID-ban, és ezzel újból világranglista-vezetők lettünk az egymillió főre jutó COVID-halálozásban, nem a kifürkészhetetlen sors akarata, hanem egy nagyon is tudatosan meghozott kormányzati döntés eredménye.

Mert hiába indultak október elején gyors növekedésnek a járvány terjedését jelző számok nálunk is, a kormány – a népszerűségvesztéstől rettegve – november utolsó harmadáig semmiféle hatékony járványellenes intézkedést nem hozott. Amikor pedig már tarthatatlanná vált a helyzet, mindössze a zárt közösségi terekben írták elő a kötelező maszkhasználatot. Ám mind a mai napig semmiféle, az oltatlanok szabad vírusterjesztését korlátozó intézkedést nem hoztak. Nyilvánvalóan azért, mert a közvélemény-kutatások egyértelműen jelezték, hogy míg a kötelező maszkhordást az oltatlanok többsége is elfogadja, azt, hogy a zárt térben zajló rendezvényeket csak oltási igazolvánnyal látogathassák, többségük elutasítja. Így nem meglepő, hogy lassan ugyanott tartunk, mint tavasszal, a járvány tetőzésének idején. A tegnapi napon (2021.12. 7.) Magyarországon 225-en haltak meg COVID-ban, miközben a hozzánk hasonló lélekszámú Ausztriában 48, Csehországban 54, Belgiumban 43, Izraelben 5, Portugáliában 4 halálos áldozatot követelt a járvány, Svédországban pedig senki nem halt meg a fertőzésben. Ám míg nálunk az előző napon 34 ezer tesztet végeztek, addig Ausztriában 385 ezret, Csehországban 109 ezret, Belgiumban 114 ezret, Portugáliában 98 ezret, Izraelben pedig 91 ezret. És ezen országok közül Magyarország az egyetlen, ahol egy teszt ára a nettó minimálbér 15 százaléka, a legtöbb hozzánk hasonló helyzetű országban viszont legalább havonta kétszer ingyen tesztelik az állampolgárokat. A tavaly elrettentő példaként emlegetett 60 milliós Olaszországban ugyanezen a napon 571 ezer tesztet végeztek el, és lakosságarányosan Magyarországon tizenötször annyian haltak meg, mint Olaszországban.

Ráadásul bizonyosak lehetünk abban, hogy nálunk akár tízszerese is lehet a valóságban a fertőzöttek száma, csakhogy akiknek nincsenek súlyosabb tüneteik, azok nem költenek tízezreket a tesztre, akik pedig saját pénzen tesztelik vagy teszteltetik magukat, azok többsége nem jelenti be hivatalosan ennek eredményét. A kisgyermekes szülők nagy része pedig, akár enyhén megbetegszik, akár karanténba kerül a gyermeke, bemegy dolgozni, mert retteg az egzisztenciavesztéstől.

Szakértők egyöntetű véleménye szerint addig beszélhetünk a járvány terjedésének kézben tartásáról, amíg a pozitív tesztek aránya nem haladja meg az 5 százalékot, nálunk ez az arány hónapok óta ismét 20-25 százalék felett van. Ami azt jelenti, hogy a helyzet már régen kicsúszott az egészségügyi kormányzat kezéből. Minderre pedig a miniszterelnök a parlamentben magabiztosan kijelenti, hogy „a tesztelés semmin nem segít”, aki pedig azzal a ténnyel szembesíti, hogy Magyarország ismét listavezető lett az egymillió főre jutó COVID-halálozások területén, az azt állítja, hogy nálunk az egészségügyben dolgozók nem látják el tisztességen a munkájukat.

Egy szó, mint száz, senkinek fogalma nincs, hogy mi a valódi járványhelyzet Magyarországon, csak azt látjuk, hogy magas az elhunytak, a kórházba és lélegeztetőgépre kerülők száma. Érezzük, hogy a helyzet súlyos. Tele vagyunk aggodalommal és szorongással, a legrosszabbra készülünk. Szemben a magyar állammal, amely az előző járványhullámok idején teljes bizonyosságot szerzett afelől, hogy a szavazóit sokkal jobban zavarják a kötelezően előírt járványellenes intézkedések, mint az, hogy Magyarország a harmadik hullám idején világelső volt a COVID-halálozások ranglistáján. De ennek nem az az oka, hogy a magyar lakosság ennyire részvétlen, hanem hogy az emberek jelentős részének fogalma sincs arról, mi történik valójában itthon, és mi a világban. Tavasszal, a járvány tetőzése után elvégzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a magyar állampolgárok jelentős többsége meg volt győződve arról, hogy a kormány jól vagy nagyon jól kezelte a járványt. És ez nem azért volt így, mert a magyarok butábbak, mint más országok lakói, hanem mert fogalmuk sem volt a valós helyzetről. A kormány sikerpropagandája hatékonyabban működött, mint a pártállami diktatúra idején bármikor; amikor nálunk halt meg lakosságarányosan a legtöbb ember, akkor minden kormánypárti médiafelületen arról szólt a tájékoztatás, hogy a beoltottak számában világelsők vagyunk, hogy nálunk áll rendelkezésre a legtöbbféle oltás. Aztán amikor elkezdtünk hátrafelé csúszni az oltottsági rangsorban, arról már csak azok tudtak, akik a kormánypárti propagandamédián túl is keresnek információkat. Utóbbi azonban nem könnyű feladat, mivel a médiafelületek 90 százaléka a kormánypropagandát sulykolja, a Fidesz legstabilabb szavazóbázisát jelentő idősebb, alacsonyan iskolázott, kistelepüléseken élők tipikusan ebbe a médiafogyasztó rétegbe tartoznak. Most pedig, amikor a halottak száma ismét rekordmagasságot ér el, a kormány azzal dicsekszik, hogy a harmadik oltás felvételében a világelsők között vagyunk. Azt azonban elfelejti hozzátenni, hogy ez azért van így, mert a Sinopharmmal oltott 500 ezer 60 év feletti ember egy része pánikszerűen igyekszik a harmadik oltással valamiféle védettséget szerezni.

A kormánypárt, amely a „légy zümmögését” is közvélemény-kutatással méri, nemcsak azt látja, hogy a hazug tájékoztatással a lakosság jelentős részét sikerült dezorientálnia, hanem azt is, hogy ettől nem függetlenül, szavazói között lényegesen nagyobb arányban képviseltetik magukat az oltásellenesek, mint az ellenzék támogatói körében. Az oltási hajlandóság és a politikai rokonszenv szignifikáns összefüggése nem speciálisan magyar jelenség. A minap került nyilvánosságra egy amerikai kutatás, amely szerint a demokratákkal rokonszenvező államokban sokkal többen oltatták be magukat, mint a republikánus többséggel bíró körzetekben.

Most a negyedik hullám kezdete óta az egész ország ki van tapétázva egy ócska politikai propagandafilm gusztustalan óriásplakátjaival, és minden huszadik-harmincadik ilyen mellett ott árválkodik egy-egy fekete-fehér, alig észrevehető tacepao, amely azt a rendkívül informatív és invenciózus megállapítást hozza tudomásunkra, hogy „az oltás működik”. Kilencéves unokám a minap, az iskolából jövet megkérdezte, hogy a Semmelweis fideszes-e, és amikor afelől érdeklődtem, miért gondolja, akkor nagyon logikusan azt válaszolta, hogy azért, „mert a Merkely fideszes, és a Semmelweisnél dolgozik”.

Az oltottak száma hónapok óta alig emelkedik, jól látható, hogy azok, akik eddig nem oltatták be magukat, a jelenlegi körülmények között a jövőben sem fogják. Vagyis csak azok oltakoztak, akik eredendően is úgy várták az oltás megjelenését, mint a Messiást. A kormánynak azonban jószerivel senkit nem sikerült meggyőznie az oltás hasznosságáról. Ami persze nem meglepő, hiszen nem is tett erőfeszítéseket ennek érdekében. Annak a kormánynak, amelynek egyetlen valódi sikere az agyak átmosása, amelynek kitartó propagandakampányával sikerült a korábbi miniszterelnökből valóságos közellenséget, a gonosz megtestesítőjét faragnia, közgyűlölet alanyává tennie a filantróp milliárdost, aki a XX. században Magyarország legnagyvonalúbb támogatója volt, amelynek propagandakampánya akkor is elhitette az emberekkel, hogy csökken a rezsi, amikor növekedett, és alantas eszközökkel országos járvánnyá dagasztotta az idegenellenséget. A kormány, amely Angela Merkelből ellenséget, Putyinból pedig barátot csinált, a Kínai Kommunista Pártot szövetségesévé, az Európai Uniót pedig ellenséggé változtatta, nyilván megtalálhatta volna a hatékony propagandaeszközöket, hogy az oltás saját támogatói körében „fancy, trendi és szexy” legyen. Ha akarta volna. Csakhogy nem akarta, mert voltak ennél fontosabb dolgai; ellopni a Balatont, a Velencei- és a Fertő tavat, újabb és újabb közpénzeket átszivattyúzni az oligarcháknak, hazugságkampányokat építeni a főpolgármester és a többi ellenzéki politikus lejáratására, átjátszani a diákváros helyét a kínai kommunista pártnak, gyűlöletet szítani az Európai Unió ellen, és a sor vég nélkül folytatható. Bizonyára vannak, akik még emlékeznek Orbánnak a 2009-es H1N1-járvány idején tett kijelentésére, mely szerint „A feleségem soha nem oltatja be magát semmivel. Azt mondja, ő lesz a kontrollcsoport a családban” (2009. 11. 17., kisalföld.hu), és mély nyomokat hagyhatott támogatóinak emlékezetében az orosz médiából átvett Pfizer-ellenes lejárató kampány is.

Azokban az országokban, ahol valóban a járvány ellen harcol a kormány, nyilvánvaló, hogy ennek leghatékonyabb eszköze a közvélemény folyamatos, tisztességes, hiteles tájékoztatása a kialakult helyzetről és az őszinteségre épülő kölcsönös bizalom. Mi, magyarok azonban csak a Bergamóban és más nyugati nagyvárosokban készült felvételekből tudhattuk meg, hogy milyen pusztító hatású vírussal állunk szemben. Kizárólag a külföldi kórházak intenzív osztályain készült felvételekből, a betegségen átesettek drámai történeteiből, az egészségügyi dolgozók kétségbeesett, könnyes beszámolóiból, a kórházak udvarán sorban álló hűtőkocsik látványából szembesültünk a járvány valódi természetével. Nálunk a kormány egyik legelső intézkedése az volt, hogy a médiát kiszorították az egészségügyi intézményekből, és az ott dolgozóknak megtiltották, hogy nyilatkozzanak bármiről. És ez mind a mai napig így van. Nálunk nem az információk megosztásáért, hanem azok minél sikeresebb elhallgatásáért küzd a kormány, nem a járvány, hanem a népszerűségvesztés ellen. Pedig ha látnák az emberek, mi történik a kórházak intenzív osztályain az odakerülőkkel, hogyan állnak a kórházi kapacitások, ha tisztességesen tájékoztatnák őket arról, melyik vakcina mennyire hatékony védelmet nyújt a különböző korosztályok számára, hogy az elhunytak közül az oltottak mikor, milyen oltást kaptak, településenként hogyan alakul a fertőzöttek száma, akkor bizonyosan növekedne az oltási hajlandóság. Még a hozzánk hasonló politikai vezetés alatt álló Szerbiában is közzétették az arra vonatkozó adatokat, hogy a beoltott elhunytak közül ki milyen oltást kapott, nálunk azonban semmiféle ilyen információhoz nem lehet hozzájutni. Mert akkor kiderülne, hogy a kétszer oltott elhunytak döntő többségét Sinopharmmal oltották. Ők azok, akik azt gondolják, hogy védettek a vírussal szemben, ehhez igazítják életmódjukat, és aztán kiderül, hogy semmiféle ellenanyag nem termelődött a szervezetükben a két oltás után. Ez nemcsak az ő számukra tragikus, hanem az oltásellenesek malmára hajtja a vizet, akik egyre hangosabban hirdetik az oltással kapcsolatos tévtanaikat.

A közösségi médiában böngészve egészen megdöbbentő az oltásellenes nézetek hirdetőinek száma és magabiztossága. Az oltással a szervezetbe juttatott chipen és mérgen túl, a szexuális vágy elvesztésén keresztül a tíz év múlva várható mellékhatásokig, a legelképesztőbb fenyegetésekig mindenféle olvasható, a mérleg másik serpenyőjében pedig gyakorlatilag semmi nincs. Sem tájékoztatás, sem felvilágosítás, sem ellenérvek az oltásellenességgel szemben. Csupán egy szomorú és egy mosolygó férfifej és egy üres félmondat; „az oltás működik”. De hát hiszen az oltásellenesek is éppen azért nem akarják vakcináltatni magukat, mert az oltás szerintük is működik; gyilkol, rombol, mérgez.

Mindeközben a negyedik járványhullám alatt az ország kifosztása, a demokrácia leépítése zavartalanul, teljes gőzerővel folyik. A kormány jól láthatóan nem költ úgy pénzt védekezésre és megelőzésre, hogy azon oligarchái, illetve a miniszterelnök családja ne gazdagodna. Mintha a zsebek kitömése fontosabb szempont lenne, mint a járvány elleni küzdelem. Legyen szó maszkról, védekező felszerelésekről, lélegeztetőgépekről, oltásokról, gyógyszerekről, az esetenként egészen szemérmetlen „alkotmányos költség” minden tételre rárakodik.

Orbán Viktor és kormánya a COVID-dal összefüggésben végighazudta az elmúlt két évet, és ennek az árát az a több tízezer ember és családja fizette meg, akik azért haltak bele a járványba, mert nem jutottak elegendő információhoz a betegségről, mert bedőltek a kormány hazug sikerpropagandájának, vagy nem jutottak időben olyan egészségügyi ellátáshoz, amely alanyi jogon minden magyar állampolgárt megilletne.