Egyszer csak rám kérdezett:

• Hol érettségizett Ön fiatalember?
• Miből tetszik gondolni, hogy érettségiztem?
• Olyan a fejtartása.
• Tessék?

És akkor elmondtam, hogy a Radnótiban érettségiztem, de saját lustaságom miatt nem vettek fel az egyetemre, de nem adom fel, jövőre újra nekifutok és külön tanárhoz szeretnék járni, amit a fizetésemből rendezni is tudok.

• Nagy szerencséje van, hogy velem találkozott.
• Miért, Ön talán egy jó tündér, aki varázspálca segítségével bejuttat az egyetemre?
• Nem, én történelemprofesszor vagyok az ELTÉ-n.
• Ó, értem. És akkor felkészítene engem a felvételi vizsgákra?
• Hát azt nem, de majd valamelyik tansegg (sic!) megteszi. Jöjjön be az egyetemre jövő hét pénteken és keressen meg.

A torkomban dobogott a szívem, amikor pénteken megkerestem H. Balázs Éva professzor szobáját. Nagy respektje lehetett a tanárnőnek, mert félelemmel vegyes tisztelettel mutatták meg az irodáját.

(A magyar történettudomány egyik legjelentősebb alakja a 2006-ban, 91 éves korában elhunyt H. Balázs Éva. Pályáját középkorkutatóként kezdte, végül aztán a 18. század vizsgálata tette ki életművének nagyobbik részét. Ahogy a Korall című folyóirat körkérdésére írt válaszában szerepel: „1949-ben, mint a Történettudományi Intézet kutatóját „fölrendeltek” a 18. századba, mi több, az egyetemi tankönyv számára meg kellett írnom II. József korát.”

Szakterületének nemzetközi hírű tekintélye lett, „Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus” című monográfia (1967), valamint „Bécs és Pest-Buda a régi századvégen” (1987) címmel megjelent művei alapvetőek a korszak megismerésében. Ez utóbbi 1997-ben angolul, 2004-ben japánul is megjelent.

A tudományos közvélemény szerint az egyik legjobban író történész volt; könyveit, tankönyveit olvasni irodalmi élmény a szaktudományos ismeretek szerzése mellett. Ez nem csoda, hiszen író szülők (Balázs Sándor és Beczássy Judit) és rokonok (Kuncz Aladár, Cs. Szabó László), s az egész Nyugat örökségét vitte tovább. Számára Móricz és Osvát csak Zsiga bácsi és Ernő bácsi voltak.

1993-ban az elsők között vehette át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére az MTA által alapított „Eötvös József Koszorú”-t, 1997. július 17-én kapta meg a külföldieknek oly ritkán adományozott francia Becsületrend lovagja kitüntetést).

1. Balázs Éva kopogásomra kijött a szobából és átadott egy papírlapot rajta egy név és egy telefonszám.

– Hívja fel Gerő Andrást és egyeztessen vele!

Elrebegte egy halk köszönetet és rohantam felhívni Gerő András tanársegédet. Egy évig jártam hozzá a lipótvárosi lakásába. Nem győztem csodálkozni, mert a falon mindenhol Ferenc József fotók, festmények és egyéb dokumentumok voltak.  A miértre csak annyit mondott, hogy érdekli a monarchia kora és Ferenc József személye.

Egyébként maximális pontszámmal írtam meg a felvételi történelemből és ennek köszönhetően  felvettek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre.

Lesújtva olvastam ma a hírt, hogy elhunyt Gerő András (is).

Gerő András 1952-ben született, 1977-ben diplomázott az ELTE bölcsészkarán történelem–szociológia szakon, azóta ott oktatott, 1995 és 2017 között a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanszékvezetője volt, és közben 1991 és 2020 között a Közép-európai Egyetem Történelem Tanszékén is tanított. Vendégelőadóként oktatott Amerikában, a Pennsylvaniai Egyetemen és a Columbia Egyetemen is. Főbb kutatási területe az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika, Budapest története és a modern zsidó identitástörténet volt, több mint hetven könyve jelent meg, közülük jó néhány angolul és németül is.

Gerő András 2003-ban alapította meg a Habsburg Történeti Intézetet, amelynek haláláig az igazgatója volt. 2006-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora, és ugyanebben az évben Budapestért díjat is kapott, 2008-ban pedig megkapta a Széchenyi-díjat. 2017-ben a Habsburg–Lotaringiai-ház európai rendjének tiszteletbeli lovagja lett.

A mai napig mélységes hálával gondolok H. Balázs Éva professzorra és Gerő András professzorra, ezerszer megköszönve segítségüket abban, hogy jó emberré tudtam válni.