Juhász Béla Róbert újabb kérdésekkel fordul a térség lakóihoz: ezúttal az életveszélyes száguldozás, a zaj- és környezetszennyezés, az utak állapota kerül a középpontba.
A múlt héten Juhász Béla Róbert, Sződliget polgármestere, Pest megyei képviselő – aki országgyűlési képviselőjelölt is – arról kérte ki a megye lakóinak véleményét, hogy akarnak-e újabb lakóparkokat, és ezzel együtt Budapestről kiköltöző tömegeket a településeikre. A válasz egyértelmű volt: a „Létkérdések I.” szavazásán toronymagasan győztek a nemek, de a szavazáson továbbra is részt lehet venni, ide kattintva.
A megkérdezettek világosan jelezték, hogy nem szeretnék, ha a közműfejlesztések nélkül folytatódna a tömeges beköltözés és a lakóparképítés, amely egyre nagyobb terhet ró az infrastruktúrára és a helyi közösségekre.
„A hatalomért acsarkodó jobboldali pártokat nem érdekli az emberek véleménye, inkább kamukonzultációkat és álkérdéseket tolnak le a torkukon” – fogalmazott Juhász Béla Róbert, aki szerint itt az ideje, hogy valódi, az emberek életét érintő kérdések kerüljenek napirendre.
Ezért indította el a Létkérdések II. fordulóját, amely a mindennapi biztonságot és életminőséget érintő problémákra fókuszál. Az új kérdések között szerepel, hogy akarják-e az emberek:
A politikus ezúttal is a megye lakóinak véleményére épít: „Én nem kamukérdéseket teszek fel, hanem húsbavágóakat. A válaszokat kommentben várom – mert a döntés az Öné!”
A Létkérdések-sorozat célja, hogy a Pest megyében élők ne csak elszenvedői, hanem alakítói is legyenek környezetük jövőjének.