A sorompó felnyílt, jöhetnek a migránsok, bocsánat, a vendégmunkások.
A fideszes többség törvényt hozott a vendégmunkásokról, amely ez év november 1-jén lép hatályba. Ez alapján:
A maximális időtartam, ameddig egy vendégmunkás Magyarországon tartózkodhat, az két év, ami egy alkalommal egy évvel meghosszabbítható. Vagyis három év elteltével kötelezően el kell hagyniuk az országot. A törvényből nem derül ki, hogy évente hány vendégmunkást lehet majd foglalkoztatni, hogy lesznek-e, és ha igen, melyek azok a szakterületek, ahol nem lehet őket alkalmazni, hogy mely országokból lehet, illetve nem lehet majd őket beengedni.
Mindezt ugyanis még csak nem is kormányrendelettel, hanem egy-egy miniszteri rendelettel fogják szabályozni, amelyekről egyelőre semmit sem tudunk.
Azt viszont már most is tudjuk, legalábbis a kategória szintjén, hogy kik lehetnek majd foglalkoztatók (munkáltatók): a kormány stratégiai partnerei, azok a cégek, amelyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházást valósítanak (pl. akkumulátorgyárak) meg és azok, akik szerepelnek a „minősített kölcsönbeadói nyilvántartásban”. (Utóbbiakból 2022-ben összesen 14 cég működött.)
Úgy tűnik, hogy vannak jó migránsok, akik a NER és baráti társaságai gyárában dolgoznának, és vannak rossz migránsok, akik bárhol máshol.